Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

NEM LESZ KÖNNYŰ DOLGA A SPORTKLUBNAK

Felnőtt 2021-01-21

A nap Erste Liga-rangadóját a Megyeri úton vívják, a csíkiak egy komolyabb FTC elleni vereség után érkeznek hozzánk.

Kedden ért véget az SC Csíkszereda nagy menetelése. Jason Morgan együttese első hat mérkőzését megnyerte második anyaországi túrája során, egyetlen ellenfele sem jelentett nagy veszélyt számára, úgy sem, hogy a MAC HKB elleni dupla során 1 pontot azért elveszített.

Ugyanakkor a zöldek január 19-én, két nappal ezelőtt villámgyorsan eldöntötték a meccset, 7-1-re is vezettek, a záró szakasz két székely találata legfeljebb szépségtapasznak volt jó. A Sportklub részéről a kapusteljesítmény és a védekezés okozta a gondokat, a kivételes minőségű támadópotenciált az adott körülmények között lehetetlen volt érvényesíteni.

Emellett minden bizonnyal a túra okozta fáradtság is szerepet játszott a formahanyatlásban. Pihenni azóta nem sok idejük lehetett Beczééknek, ráadásul az UTE is komoly játékerőt képvisel, a lilák legutóbbi 10 meccsükből 9-et megnyertek, és a kanadai tábla élmezőnyében található támadóik – első helyen Chris Bodó, ám mellette is jó néhány rangadókat eldönteni képes hokissal rendelkeznek – mellett ők kiváló védőkre és két remek kapusra is támaszkodhatnak.

Rajna Miklós érkezése Duschek Dávidra is pozitív hatást gyakorolt, a két hálóőr egymással versengve nyújt egyre jobb teljesítményt. Amire csütörtök este is szükség lesz természetesen, erre Yellow Hornék neve önmagában garancia. Összességében minden azon múlhat, hogy melyik csapat lesz képes arra, hogy domináljon a játékidő meghatározó részében. A felek eddig csupán egyszer találkoztak a szezon során, október 10-én 4-3-ra legyőzte a Szereda a koronavírus-járvány után még csak lábadozó UTE-t a Megyeri úton.

fotó: Jani Martin/UTE

forrás: jkb.hu

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

UTE - Csíkszereda című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41