Dátum: 2024 április 20. (szombat) | Konrád

hírek

NÉMETH ATTILÁVAL IS SIKERÜLT HOSSZABBÍTANI

Felnőtt 2022-06-15

Rutinos támadónk a következő idényben is lila-fehérben lép a pályára. A 30 éves játékos nem gondolkodott sokat a vezetőség ajánlatán, mert eleve maradni szeretett volna az Újpestben.

 

Már a 2010/11-es szezonban is az UTE felnőtt csapatát erősítette Németh Attila, aki azóta sok nagy klubot megjárt Magyarországon. Játszott Székesfehérváron, a MAC-ban, Debrecenben és a Ferencvárosban is, de tavaly visszatért a Megyeri útra. 

 

A támadó jó évet zárt, különösen a szezon végén villogott, összesen 11 gólt és 16 gólpasszt ért el, a vezetőség marasztalta, ő pedig nem sokat gondolkodott a válaszon.

 

"Örülök, hogy hosszabbítottunk, szerintem az az út, amire tavaly ráléptünk a csapattal, jó irányba megy. - mondta az utehoki.hu-nak Németh Attila. - Remélem, hogy ezen az úton tovább fogunk jutni az előttünk álló idényben, mint a tavalyi szezonban, személy szerint azért dolgozom a közeljövőben, hogy ehhez hozzásegítsem a csapatunk, szeretnénk minimum bajnoki címet nyerni."

 

A játékos hozzátette, nagyon várja már az első meccset, és bízik abban, hogy a lelátón még a tavalyinál is többen lesznek.

 

"Eddig is nagyon jó volt a hangulat a hazai mérkőzéseinken, remélem, hogy ezt a szurkolóink még tudják fokozni, igyekszünk mi is egy picivel jobb játékot nyújtani, mint tavaly."

 

Sok sikert, Attila!

 

#hajrálilák

 

fotó: Vörös Dávid/UTE

Erste Liga tabella

Teljes tabella

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41