Dátum: 2024 április 20. (szombat) | Konrád

hírek

Negyedik kerületiek csatája jön a Megyeri úton!

Felnőtt 2019-09-28

A Schiller-Vasas HC ellen folytathatja a felzárkózást az UTE.

Péntek este Debrecenben megszerezte első győzelmét az Újpest, amely ezzel egyből három helyet ugrott előre a bajnoki tabellán. Nemcsak a győzelem tényének örülhettek a lilák szimpatizánsai, hanem annak is, hogy csapatuk végig kézben tartotta az eseményeket. Az is látszott persze, hogy továbbra is vannak javítandó dolgok szép számmal. A játék csiszolására nem maradt sok idő, vasárnap a szomszédvár Vasast fogadják Benk Andrásék. A papírforma alapján sokan legyintenének, mondván, nem hozhat izgalmakat ez a mérkőzés, de Újpesten látták már ebben az idényben, hogy milyen az, amikor az esélyes vereséget szenved papíron gyengébb ellenfelétől. A Hokiklub Budapest elleni hazai kudarc intő példa az újpesti játékosoknak: nem vehetnek senkit fél vállról.  Ha megtisztelik a piros-kék fiatalokat azzal, hogy a legjobb tudásukat viszik ki a pályára, akkor jó esélyük lehet pontjaik számának gyarapítására.

Biztosra azonban semmiképp sem mehetnek, hiszen Ladányi Balázs csapatán érződik a már megszerzett rutin és tapasztalat. Az esetek többségében méltó ellenfelek tudnak lenni a pályán, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 3 pontjukat az erős csapatok közé sorolt Brassó legyőzésével hozták össze. Az FTC és a DEAC elleni nagyobb arányú vereségeket követően legutóbb a még mindig 100 százalékos DAB otthonában is képesek voltak masszívabb játékra, 4 lőtt góljuk miatt sem kellett szégyenkezniük. A piros-kékeknél extra motivációt jelenthet, hogy sokan Újpestről érkeztek. Idén nyáron az UTE juniorjainak derékhada, nem kevesebb, mint öt játékos tette át a székhelyét a Megyeri út másik végére. Sági, Gáspár, Pápa, Páterka és Szalma mellett Rafaj, Schmál és Turbucz is töltött rövidebb-hosszabb időt az UTE-ban. Az ellenfelet tehát jól ismerik a Vasas Jégcentrumban, ami garancia lehet arra, hogy érdekes mérkőzést látnak majd a nézők.

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2021.10.14. Titánok - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41