Dátum: 2024 június 20. (csütörtök) | Rafael

hírek

OTTHON ÉRZI MAGÁT ÚJPESTEN

Felnőtt 2023-06-10

Az UTE csapatából szeretne a felnőtt válogatottba kerülni Kovács Alex. Székesfehérvári nevelésű szélsőnk már a harmadik évben húzza magára a lila-fehér mezt, mert jól érzi magát az újpesti közegben.

Kiss Patrik és Benk András mögött a harmadik legeredményesebb magyarként zárta az előző szezont az Újpestnél Kovács Alex. Játékosunk 12 gólt és 11 gólpasszt hozott össze, de jó mutatói ellenére sem akart máshova igazolni.

"Azért maradtam itt, mert nekem nagyon tetszik a társaság, nagyon jól kijövünk egymással, és Újpest egy olyan hely, ahol a szurkolók azért minden körülmények között a csapat mögött állnak, ez pedig nagyon szimpatikus nekem." - mondta az utehoki.hu-nak Kovács Alex.

A 22 éves játék komoly tervekkel vág neki az előttünk álló idénynek, az Újpesttel szeretne bekerülni a rájátszásba, és ott minél jobb eredményt elérni, valamint megcélozza a magyar válogatottságot is.

Kovács Alex arról is beszélt, hogy szerinte a lila-fehér szurkolók jól kijönnek majd a formálódó csapattal.

"Nekik az a legfontosabb, hogy a szívünket-lelkünket kitegyük a pályára, szerintem ezzel nem lesz gond, minden meccsen 100 százalékot nyújtunk majd."

Sok sikert terveid megvalósításához, Alex!

#hajrálilák

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.03.06. DEAC - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41