Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

RANGADÓT JÁTSZUNK A BRASSÓ ELLEN

Felnőtt 2021-01-08

A Megyeri úton ma 18 órától rangadót rendeznek, az Erste Liga negyedik és ötödik helyezettjének csatája igazi hokicsemegét ígér. A szezonban eddig egyszer kikaptunk, idegenben pedig büntetőkkel nyertünk a Brassó ellen, itt az ideje, hogy hazai pályáján összejöjjön a rendes játékidős győzelem is. 

Kiváló formában lévő együttesek mérkőznek egymással a Megyeri úton, bár a Brassó csütörtökön meglepetésre hosszabbításban kikapott anyaországi túrájának első állomásán, Dunaújvárosban. Ezzel együtt a Corona továbbra is a mezőny legimpresszívebb pontátlaggal rendelkező csapata, amelynek ráadásul még mindig nincs rendes játékidős veresége. Ahhoz persze, hogy ez így is maradjon, alaposan fel kell szívniuk magukat Valcharéknak.

Nem véletlenül említjük a kék-sárgák cseh-román támadóját, a friss bravúrt végrehajtó DAB-nak ugyanis teljesen sikerült kikapcsolnia az ellenfél félelmetes első sorát, Valchar, Klempa és Gliga egy árva pontot sem hozott össze a szóban forgó találkozón.

Az UTE számára így adott a példa, a liláknak is azt kell tenniük, amit az Acélbikáknak sikerült, valamint lőni néhány gólt is természetesen. Újpesten nyilván nincs gond a támadópotenciállal, úgy sem, hogy egyik legjobb gólszerzőjük, Mario Lamoureux a héten szerződést bontott. Ott, ahol Bodók, Justok, Vorobjovok, Vinczék, Szabadok kergetik a pakkot, ennyi változás nem okozhat komoly problémát az előrejátékban. A lilákat külön is motiválhatja, hogy hét meccses győztes szériában vannak, alap, hogy ezt szeretnék meghosszabbítani. Annál is inkább, hogy a szezon számukra első meccsén kikaptak hazai jégen a Coronától, és bár azóta idegenben visszavágtak büntetőkkel, egy újabb siker még tovább növelhetné az önbizalmukat a bajnokság e fontos szakaszában.

forrás: jkb.hu

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.03.11. UTE - DEAC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41