Dátum: 2020 augusztus 9. (vasárnap) | Emőd

hírek

Rangadóval indul a középszakasz!

Felnőtt 2020-01-25 Megtekintések száma: 416

Az alapszakasz-hatodik és a hetedik párharcának érdekessége, hogy eddigi négy meccsükből hármat a Gyergyói HK nyert.

Az újpestiek utolsóként kezdik el szereplésüket az Erste Liga középszakaszában, az összes többi csapat túl van már egy vagy két mérkőzésen. A liláknak így is van zsebben 6 pontjuk, hiszen az alsóház élén végeztek. Ezt az első helyet ugyanakkor elveszítették menet közben, mivel 4 pontról startoló nagy riválisuk győzni tudott Káposztásmegyeren. Az UTE–Gyergyó csata tétje tehát nem más, mint hogy visszaelőzi-e ellenfelét a vendéglátó. Abszolút kétesélyes találkozóról van szó, amellyel kapcsolatban nemigen lehet jóslásokba bocsátkozni. Két egymással ellentétes körülményt fejtünk ki röviden. Az egyik: az UTE sokkal jobb formát mutat ebben a naptári évben. 5 mérkőzést játszottak, 3 rendes játékidős győzelmet arattak, további egy alkalommal szereztek 1 pontot, csak a Hokiklubtól kaptak ki hatvan perc alatt, bár az történetesen nagyon csúnya volt, a 2-7-re nem lehetett büszke a csapat. A Gyergyó ezzel szemben 7 találkozót vívott, ezenközben volt egy 4 meccses vereségsorozata, igaz, a legutóbbi két alkalommal győztesen hagyta el a jeget. A másik oldalon az alapszakasz négy UTE–Gyergyó összecsapásából hármat a székelyek nyertek. Ráadásul az első hármat, amelyek közül kettőt az Újpesti Jégcsarnokban rendeztek. A két legutóbbi randevúra a közvetlen közelmúltban került sor: január 3-án büntetőkkel nyert a Megyeri úton a GYHK 3-2-re, majd január 11-én Gyergyószentmiklóson hajszálra ugyanez lett az eredmény, de rendes játékidőben és az UTE javára. Innen folytatják tehát a felek szombat este.

hirdetés

TippmixPro - Tétel teljes az élmény

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41