Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Rosszul jöttünk ki az érzelmi hullámvasútból!

Felnőtt 2020-01-28

Az újpestiek hiába egyenlítettek háromgólos hátrányból, Mihály Ákos góljával a székesfehérváriak győztek.

Megerősödve fogadták a Titánok az UTE-t. Az EBEL-keretből Kornakker és Mihály Ákos is Kiss Dávid rendelkezésére állt, ahogy ott volt a társakkal a sérülésből felépült hátvéd, Szabó Dániel is. Jó ritmusban indult az összecsapás. A 3. percben emberelőnybe kerültek a hazaiak, Godó mehetett ki gáncsolásért. Tüzeltek is becsülettel, egyszer veszélyesen kontráztak a vendégek, végül Császár kiállítása kiegyenlítette a létszámot, majd újpesti emberfórt eredményezett. Benkék jobban játszották meg az 5 a 4-et. Reed első löketét még fogta Kornakker, újra körbejárt a korong, és másodjára már nem hibázott a kanadai, a 6. perc elején a bedobó körből bombázott a hálóba (0-1). Azonnal próbáltak válaszolni a Titánok, Márkus egymás után két bravúrt is bemutatott, majd az ellentámadásból Ainsworth passzát Rafaj küldte a kapuba, amivel már kettővel vezettek a vendégek (0-2). Zion ziccere következett, komoly energiákat fektetett a szépítésbe a házigazda. Ez a 14. percben sikerült, amikor egy kapu mögül visszatett korongot Madácsi kapásból vágott a hálóba (1-2). A 18. percre az egyenlítés is összejött: Madácsi visszaadta a kölcsönt Campbellnek, ezúttal ő volt az előkészítő és utóbbi a befejező (2-2). A hajrában ismét Kornakker kapujába került a korong, a játékvezetők videózás után érvénytelenítették a találatot, majd DiDiomete szúrt oda egy bulinál Mihálynak, aki elterült a jégen, nem a legszebb jelenetekkel ért véget az első harmad.

Csak bízhattunk benne, hogy a szünet alatt lehiggadnak a játékosok és újra a hokié lesz a főszerep. Benk András és Kiss Roland páros jelenete után nem úgy tűnt, hogy megnyugodtak a kedélyek, nagy ráncigálás közepette mindketten a jégre kerültek. A 22. percben fordított a Fehérvár: Madácsi letámadása megzavarta a bekkeket, Campbell lecsapott a korongra és Márkus mellett a gólvonal mögé kotorta azt (3-2). Lendületben maradtak a hazaiak, ezt egy csilingelő kapuvas jelezte, majd mikor úgy tűnt, kijönnek a szorításból a fővárosiak, Mihály Ákos meglőtte a negyediket is: Mangone palánkról visszapattanó lövését tessékelte a gólvonal mögé (4-2). A gól után az Újpest kapust cserélt, Márkust Duschek Dávid váltotta. Ő sem tudott segíteni csapatán, a 28. percben Vincze Gergő eszmélt a leggyorsabban és ért oda elsőként egy lecsorgóra (5-2). Óriásit változott a meccs képe a kétgólos vendégvezetés óta. A 30. percben Vincze Péter gondoskodott róla, hogy ne dőljön el idejekorán a mérkőzés. Elvette a korongot a bizonytalankodó hátvédtől, és a kapuba lőtt (5-3). Továbbra is feszült, de remek iramú és élvezetes volt a mérkőzés. Nem hiányzott a keménység sem, a Titánoktól Vincze Gergő, nem sokkal később a másik oldalon Benk András maradt lent egy ütközést követően. Az utolsó percben Varga Arnold emberelőnyös gólja tett róla, hogy az utolsó felvonás is izgalmas legyen (5-4).

A záró harmad elején némileg csökkent az iram, óvatosabb hokival rukkoltak elő a csapatok. Elcserélték magukat a fővárosiak, az emberfórt nem tudták gólra váltani Zionék, csak helyzetekig jutottak. Öt az öt ellen is taktikusan játszottak a Titánok, kerülték a felesleges kockázatokat. A 45. percben DiDiomete mehetett a büntetőpadra. Az Újpest emberhátrányban korongot szerzett, 2 az 1-es kontrát vezetett, Eric Pance passzát pedig Ainsworth a felsőbe vágta (5-5). És itt még nem volt vége a fordulatoknak! A 48. percben újabb hazai létszámfölény következett, Mihály Ákos remekül érkezett egy kipattanóra és újra vezetést szerzett övéinek (6-5). A harmad derekán Balogh Bence lépett ki, a védők szorongatták, Duschek is résen volt, maradt az egygólos különbség. A kitámadó újpestiek mellett egyre veszélyesebb kontrákat vezettek a fehérváriak, de a hajráig az eredmény nem változott. A végén Duschek is lekorcsolyázott, 6 az 5 ellen támadtak a vendégek. Nagyon beszorultak Mangonéék, de Kornakker vezérletével kitartott a védelem. A Titánok megnyerték az utolsó pillanatig kiélezett összecsapást és zsinórban harmadik középszakaszbeli győzelmükkel az alsóház élére ugrottak.

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.12.03. UTE - DAB című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41