Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

SIMA 3 PONT A VASAS ELLEN IS

Felnőtt 2021-02-22

Utolsó hazai meccsét játszotta az Erste Liga alapszakaszában az UTE. Csapatunk a kiegyenlített első harmad után simán nyert 7:3-ra, így még van esélye az ötödik hely megszerzésére. 

Az UTE keretében egyetlen változás történt a MAC HKB elleni 10-1-es diadalhoz képest, a harmadik bekkpárban Varga helyett Szécsi szerepelt Kovács Attila mellett. Az Opten Vasas HC ugyanabban a sorösszeállításban játszott, mint a Titánok legyőzésekor. Mindkét edző kapust cserélt: a hazaiaknál Duschek, a vendégeknél Sági kapott lehetőséget.

Egyetlen perc telt el a meccsből, amikor az üresen maradt Sotlar vezetéshez juttatta a lila-fehéreket. Öt és fél perccel később válaszolt Ladányi Balázs csapata, Odnoga kotorta be közelről a korongot. A nyitó harmad közepén megint az újpestieknél volt az előny, Vorobjov lőtt gólt. A vendégek egy 4 a 2 elleni helyzet végén egyenlítettek újra, ezúttal Kmec révén.

A 22. perc végén Sikorcin kihasznált egy emberelőnyt, megint az UTE vezetett. A mérkőzés közepén Perkovich fejre irányuló támadásért 2+10 perces büntetést kapott. Az újpestiek kivédekezték a hátrányt, sőt Nemes megugrott és kétgólosra növelte csapata előnyét. A kiegészülés után nem sokkal Vorobjov használta ki a ziccerét, 5-2-re módosítva az állást. Ladányi Balázs kapust cserélt, Tóth érkezett Sági helyére. A frissen érkezett hálóőr 2 percig bírta hibátlanul, Stadel kék vonalas bombájával szemben tehetetlen volt.

A harmadik felvonás sokáig érdemi esemény nélkül zajlott, aztán a harmad 13. percében rosszul cseréltek a hazaiak, a 2 az 1 elleni akciót Páterka zárta góllal. A végeredményt bő négy perccel a vége előtt Vincze állította be egy kijátszott akció végén. A meccs tömegjelenettel ért véget.

Az UTE 7-3-ra nyert, csütörtökön a MAC HKB Újbuda ellen zárja az alapszakaszt. Az Opten Vasas HC szerdán és pénteken játszik a Titánokkal, ha bármelyik meccsen pontot szerez, ott lesz a rájátszásban.

Virág Csaba, az UTE vezetőedzője:

 

“Az első harmadban ami az eddigi meccseken jól csináltunk, azt is elrontottuk, sok létszámfölényes megugrása volt a Vasasnak. A második harmadra egy másik csapat jött ki, és az teljesen rendben volt. Ezt a hullámzó játékot nem engedhetjük meg magunknak a playoffban, ott ennél kiegyensúlyozottabb teljesítményt kell nyújtanunk. A rájátszás egy más tészta, akkor a két csapat csak egymásra fókuszál, az biztos, hogy ott ez kevés lesz bármelyik mérkőzésen.”

 

 

Ladányi Balázs, az Opten Vasas HC vezetőedzője:

 

“Elég hullámzó volt a meccs alatt a játékunk, akár az egész szezon számunkra. Nem kezdtünk jól, de magunkra találtuk az első harmadban, a második játékrészben viszont olyan hibáink voltak, hogy érkeztek a kapott gólok sorra. Onnan már egy olyan jó csapat ellen, mint az UTE, nehéz felállni, nekünk nem is sikerült. Visszakerültünk ma a földre, és bebizonyítottuk magunknak, hogy még rengeteget kell dolgoznunk.”

 

fotó: Jani Martin/UTE

forrás: jkb.hu

Erste Liga tabella

Teljes tabella

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41