Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

SIMÁN NYERTEK A FELNŐTTEK

Felnőtt 2022-11-16

Az UTE-Újpesti Jégkorong Akadémia Magyar Kupa párharc első mérkőzésén nem született meglepetés, a felnőttek félgőzzel is nyertek. Érdekesség, hogy az Akadémiából felfelé játszó Szabó Rácz Maxim két gólt is szerzett a nagycsapatban.

 

Nagyon gyorsan, már a harmadik percben vezetést szerzett az UTE saját akadémiája ellen a Magyar Kupa idei kiírásának második fordulójában. Szalmás Bence kiállítása után kerültek emberelőnybe a felnőttek, amit Kiss Patrik passzából Collin Shirley váltott gólra. (1:0)

 

Az első harmadban kétszer emberelőnyben játszhatott az Újpesti Akadémia is, de négy ellen sem tudtak igazán felállni a fiatalok, viszont a játékrész végén Kiss Patrik betalált. (2:0)

 

A következő 20 percben komolyabb erőbedobás nélkül duplázták meg előnyüket a lila-fehér felnőttek. A 32. percben előbb a csapatkapitány, Benk András volt eredményes (3:0), majd a második szünet előtt Benk hozta ziccerbe a 18 éves Szabó Rácz Maximot, aki mattolta Papp Áront, a fiatalok kapusát. (4:0)

 

Az utolsó harmad elején három perc alatt három gól is született a Megyeri úton. Az első kettőt Virág Csaba csapata szerezte, előbb ukrán csatárunk, Pereszunko talált be (5:0), majd ismét Szabó Rácz Maxim volt eredményes, aki a 45. percben már két gólnál és egy gólpassznál tartott. (6:0) Aztán a 46. percben némi meglepetésre szépített az Újpesti JA, egy gyors kontratámadás után Jakab Zoltán Máté lőtt gólt nehéz szögből, a nagy asszisztot pedig Sántha Viktortól kapta. (6:1)

 

Az 52. percben egy sakk-matt UTE-helyzetből Kiss Phil is betalált (7:1). Majd a 53. percben még szerzett egy elsőre szabályosnak tűnő gólt Benk András, de a találatot kisles miatt érvénytelenítették. Miután újabb gól már nem született, így a felnőttcsapat megnyugtató előnyből várhatja a jövő heti visszavágót.

 

Virág Csaba, vezetőedző - UTE

 

"Ez a párharc senkinek sem jó klubon belül, de le kell játszani, amit muszáj. Elégedett vagyok, bár lőhettünk volna több gólt, de nem könnyű ilyen mérkőzésen a saját játékrendszerünkben maradni. Örülök a győzelemnek, de sok mindent nem tudunk magunkkal vinni a pénteki Erste Liga meccsre, mert ott teljesen más lesz a tempó. Úgy kell mennünk Miskolcra, hogy legyen esélyünk a három pontra."

 

Kovács Viktor, vezetőedző - Újpesti JA

 

"Magasabb hokikultúrákban azt szokták mondani, hogy két korosztály között tíz gólnak kell lennie, ebben benne vagyunk. Olyan hibákat vétettünk, amik a tapasztalatlanságunkból adódik, viszont sokat kaptunk a mai meccstől, amiból tudtunk tanulni. Jó volt látni, hogy  az emberelőnyös játékunk javult a végére."

 

fotó: Vörös Dávid/UTE

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2021.10.10. Matiné című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41