Dátum: 2021 december 3. (péntek) | Ferenc

hírek

SZÉP GÓLOKKAL VERTÜK A DAB-OT

Felnőtt 2021-11-21

Az egész mérkőzésen dominált az UTE az Erste Liga vasárnap esti fordulóját záró meccsen. Csapatunk már az első harmadban három gólos előnybe került, végül 5:2-re nyert, így továbbra is őrzi hazai veretlenségét az idei kiírásban. 

 

Kisebb betegségéből felgyógyult Rajna Miklós és Kiss Dániel is újra a hazai csapat rendelkezésére állt az Acélbikák ellen. 

 

A mérkőzést magabiztosan kezdte az Újpest, és a 12. percben emberelőnyben meg is szerezték az első gólt a lila-fehérek. Gebei Gergely kiállítása után Németh Attila mutatott be egy gyönyörű szólót, és passzolt Kiss Patrikhoz, aki közelről talált be, 1:0.

 

A gól után fél perccel újra emberhátrányba került a Dunaújváros, és a hazaiak ismét betaláltak, Kiss Patrik kapusról kipattanó lövésére Balogh Bence érkezett nagyon jó ütemben, a 15. percben így lett 2:0.

 

Még az harmad vége előtt, a 19. percben újabb gólt szerzett az UTE, Stadel engedett el egy távoli bombát, ami a kapu mögül pattant éppen Nemes Benjamin elé, 3:0.

 

A második húsz percben nem született gól, hiába került háromszor is emberelőnybe a DAB, betalálni nem tudtak. 

 

Az utolsó játékrész elején a támadóharmadban vesztett korongot az UTE, Dudkin vezethette rá Rajnára, passzát pedig Gebei értékesítette a 47. percben, 3:1.

 

Egy perccel később Nemes Benjamin egy nagy szóló végén szerzett gólt fonákkal, ezzel újra háromra növelte az újpesti előnyt, 4:1. 

 

Az 59. percben Stadel átadásából Kyle Just került helyzetbe a kapu előtt, először még védett a DAB kapusa, de a kipattanót már bevágta kanadai csatárunk, 5:1. Az utolsó percben pedig újra a Dunaújváros talált be, Kabatajev csapta be Rajnát, így alakult ki az 5:2-es végeredmény.

 

Virág Csaba, vezetőedző (UTE)

 

“Új sorösszeállításokban játszottunk, legalábbis három sorunk összetétele megváltozott, szerettük volna megnézni, hogy hogyan működünk így együtt. Kimondottan jól kezdtük a mérkőzést, az első harmadban az a tempó és az a hozzáállás amit jégre vittünk, az nagyon pozitív volt. Nehéz fenntartani egy ilyen kezdés után a koncentrációt, és feszesnek maradni, próbáltunk ugyanúgy játszani, de ez nem olyan egyszerű, amikor már fejben úgy gondoljuk, hogy kicsit többet megengedhetünk magunknak. Az első harmadra fogunk alapozni, jó lenne a szerdai mérkőzést is úgy kezdeni, ahogy a mait. A Ferencváros elleni kupameccset is meg akarjuk nyerni.”

 

Leo Gudas, vezetőedző (Dunaújvárosi Acélbikák)

 

Nekünk minden meccsünk nehéz, most főleg az első harmadban követtünk el hibákat. A szünetben beszéltem a srácokkal, és a második harmadtól egy kicsit javult a játékunk, de ez nem volt elég, mert az Újpest nagyon jól teljesített. Sajnos kevés 40 percnyi játék egy ilyen jó csapat ellen.”

Erste Liga tabella

https://www.jegkorongszovetseg.hu/ersteliga/tabella

Képek

2021.10.10. UTE - DEAC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41