Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Serdülő csapataink a dobogón várják a folytatást

Felnőtt 2020-11-06

U16-os brigádunk számára véget ért bajnokság első szakasza. A 10 mérkőzésből 7 győzelem és 3 vereség a mérleg. A csapat edzőivel Szongoth Kristóffal és Árkovics Bálinttal beszélgettünk az indulástól eltelt időről.

Ez a szezon kicsit máshogy indult mint szokott, mert tavasszal és nyár elején jórészt online edzéseket lehetett tartani, így a feljövő 2006-osokat csak augusztusban ismerhették meg edzőik jobban.

 

„Szerencsére a csapat zöme meglepően jó kondícióban érkezett a nyár végén - mondta Szongoth Kristóf vezetőedző az utehoki.hu-nak. - Az erőnléti edzéseket teljesen át kellett terveznünk, mert sokáig az új konditermünket sem használhattuk. Az sem jött jól, hogy augusztusban egy hetet nem edzhettünk sem jégen, sem szárazon.”

 

Árkovics Bálint edző szerint a fiatalok nagyon várták a hat hónap kihagyás után, hogy újra közösen edzenek és meccseket játszanak. Ez meg is látszott a hozzáállásukon, így az elvégzett munkára nem lehetett panaszuk, elmondása szerint a felkészülést kifejezetten élvezték a játékosok, és trénerek is. 

 

A jelenlegi helyzet ezt a korosztályt is érinti, folyamatosan vannak betegek, vagy csak simán karanténba kerülnek a srácok, ami teljesen tervezhetetlenné teszi a szezont. Mindezek ellenére az edzők – a viszonyokhoz alkalmazkodva – az egészséges játékosok fejlesztésére fektetik a hangsúlyt.

 

„A kvalifikáció legfontosabb célja teljesült, mindkét csapat magabiztosan jutott tovább - mondta Árkovics Bálint. - A 2020/21-es kiírásban sok olyan mérkőzést vívunk, amelyek hosszú távon nem igazán szolgálják a fejlődésünket. Kicsit ellensúlyozza ezt, hogy sokszor tudtunk ifi meccsekre is küldeni játékosokat a serdülőkből” - tette hozzá a szakember.

 

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.12.01. FTC - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41