2022.01.02. FTC - UTE című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 december 8. (péntek) | Mária
Hétfőn este fejezték be jégkorongozóink az idei Erste Liga-idényt, miután négy mérkőzésen alulmaradtunk a DAB elleni rájátszás-kvalifikációs párharcban. A csapat eredményessége a minimális elvárást sem érte el, a gyenge bajnoki szereplés miatt változás lesz az UTE kispadján.
A lila-fehérek az Erste Ligában a 10. helyen végeztek, pedig ebben az évben is a legjobb négybe törekedtek, és erre, valamint az idegenben nyújtott eredménytelen játékra az sem jelentett gyógyírt, hogy a Magyar Kupában az FTC-t is búcsúztatva szerzett a csapat bronzérmet. Így a felnőtt együttestől búcsúzik Virág Csaba vezetőedző, Baróti Zsolt pályaedző és Várady Csaba kapusedző is.
"Az egész szezonunk olyan volt, mint a DAB-elleni párharc negyedik meccsének utolsó két percre. - mondta Ancsin János, az UTE jégkorong szakosztály-igazgatója. - Mentünk előre, próbálkoztunk, de a mindent eldöntő meccsen 3:2-es dunaújvárosi vezetésnél nem gólt lőttünk, csak három kapuvasat. Rengeteg sérülés és sok más nehézség is hátráltatott minket, a légiósaink kiválasztása sem sikerült, és ugyan időnként nem játszottunk rosszul, mégis balszerencsés volt az egész szezon. Ilyen helyzetben pedig természetes, hogy egy idő után már nem működik a csapat kémiája, ezért most váltanunk kell."
A szakosztály-igazgató a hétfői vereség után leült a szakmai stáb tagjaival, és közölte velük a döntést, így jövőre már új edzők irányíthatják a csapatot.
"A mögöttünk hagyott idény egyetlen pozitívuma, a kupában szerzett bronzérem mellett, hogy a hiányzó idegenlégiósok és a sok sérülés miatt akadémiánk nyolc-tíz utánpótláskorú játékosa is bemutatkozhatott a felnőttek között, ami az Erste Ligában teljesen egyedülálló. A felnőttcsapathoz ennek ellenére új edzőket szerződtetünk, már meg is vannak a kiszemeltek, a célunk, hogy minél hamarabb megkössük a megállapodást az új szakmai stábbal, és már velük együtt alakíthassuk ki a jövő évi együttest" - tette hozzá Ancsin János.
A távozó felnőtt szakmai stáb további pályafutásához sok siker kívánunk!
#hajrálilák
2022.01.02. FTC - UTE című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41