Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

ÚJABB EGY GÓLOS VERESÉG

Felnőtt 2021-12-09

Szoros meccsen szenvedett újabb vereséget az Újpest. Csapatunk 2:1-re kapott ki Gyergyószentmiklósban, az erdélyi túra első állomásán. 

 

Pedig a 13. percben Kiss Patrik szerzett vezetést közeli találatával, 0:1.

 

Ezután az Újpest kapott két emberelőnyt, de nem tudott élni vele, igaz, a Gyergyó sem használta ki az első kínálkozó lehetőségét. 

 

A második 20 perc kissé eseménytelenül kezdődött, de aztán a végére felélénkült a GYHK, a 35. percben Szigeti Ákos öt az ötben egyenlített, ezzel lett 1:1. 

 

Majd az utolsó percben gyergyói emberelőnyben Orbán Brance osztotta ki idei 28. gólpasszát Vincze Péternek, aki vezetéshez juttatta a Gyergyót, 1:2.

 

Az utolsó harmadban kiegyenlített játék folyt a két csapat között, de minkét kapus tette a dolgát, így nem született újabb gól, hiába került három és fél perccel a vége előtt emberelőnybe az Újpest, nem tudott élni vele, vagyis a mieink megint egy gólos vereséget szenvedtek. 

 

Szilassy Zoltán, vezetőedző (Gyergyói HK)

 

“Az Újpest volt az egyetlen név a bakancslistánkon, akit az alapszakaszban még nem sikerült legyőzni, most nagy küzdelemben megszereztük a három pontot, nagyon örülünk neki. A második harmad közepétől föléjük tudtunk kerekedni fizikálisan, aminek nagyon pozitív, mert alig tudunk edzeni, hiszen rengeteg a meccsünk. Végre tudtunk olyan offenzív zónás támadásokat csinálni, amivel az ellenfelet nyomás alatt tudtunk tartani, egy ilyenből egyenlítettük. Amire figyelnünk kell, hogy jobban kell kezdenünk az első harmadot.”

 

Virág Csaba, vezetőedző (UTE)

 

“Kimondottan jól kezdtünk a mérkőzést, az első harmadban azt játszottunk, amint szerettünk volna, a második harmadban volt több korongunk is ahhoz, hogy megduplázzuk az előnyt, ami nem jött össze, illetve még 1:1-nél is volt ajtó-ablak helyzetünk, nyilván a sors fintora, hogy ez nem történt meg, és aztán az ellenfél talált be. Onnantól fogva csak szaladtunk az eredmény után és nem állt össze a dolog. Ez a második mérkőzésünk zsinórban, amikor 2:1-re kapunk ki, erre ki kell találnunk valami megoldást, ez akár az öt az öt elleni, vagy az emberelőnyös játékunkra is vonatkozik. Meg fogjuk találni, nagy probléma nincsen, dolgozunk tovább.”

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.11.01. UTE - Brasov című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41