Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

ÚJABB JÁTÉKOS ÉRKEZIK A TITÁNOKTÓL

Felnőtt 2021-07-22

Székesfehérváron nevelkedett, és az elmúlt években a Titánok színeiben játszott az Erste Ligában Balogh Bence. Új támadónk 25 éves, előző csapatának stabil tagja volt, és örül a lehetőségnek, hogy egy olyan nagymúltú együttesben kezdheti meg a következő szezont, mint az Újpest.

 

Balogh Bence az elmúlt három idényben kiegyensúlyozott mutatókat produkált az Erste Ligában, és közel 20 pontig jutott a kanadai táblázatban.

 

“Természetesen furcsa lesz ennyi fehérvári év után máshol játszani, de ennek is eljött az ideje, szerencsés vagyok, hogy egy ilyen remek helyre kerültem. Örülök a lehetőségnek, hogy egy olyan nagy múltú magyar klub tagja lehetek, mint az Újpest, amelyik nemcsak jégkorongban, hanem szinte minden sportágban meghatározó szerepet tölt be Magyarországon.” - mondta Balogh Bence.

 

Új játékosunk is elmondta, amit szinte minden sportember megemlít az elmúlt szezon után, hogy nagyon szeretne ismét remek hangulatú mérkőzéseken, közönség előtt játszani.

 

“A tavalyi év nagyon furcsa volt az üres lelátókkal, de bízom benne, hogy a következő szezonban már kint lehetnek a drukkerek. Eddig ellenfélként tapasztaltam, hogy a Megyeri úton szép számmal járnak meccsre a szurkolók, és remek hangulatot teremtenek a csarnokban, nagyon várom már, hogy hazai játékosként is előttünk hokizhassak.”

 

fotó: Soós Attila/Titánok

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2021.11.21. UTE - DAB című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41