Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

UTE–TITÁNOK 4-0

Felnőtt 2020-12-26

A Titánok ugyanabban az összeállításban léptek jégre, mint az FTC-Telekom otthonában, míg az UTE kapujában Rajna debütált, nem játszott Nemes, valamint visszatért a védelembe Phil Kiss. A meccs elején a Titánoknak volt néhány kapura lövése, aztán pontatlanná vált a játék mindkét fél részéről, egyik kapusnak sem kellett hatalmas bravúrt bemutatnia. A második harmadra élesebben érkezett ki az UTE. A játékrész 48. másodpercében Stadel lapos lövésével megszerezte a vezetést, 4 percre rá Just volt eredményes egy svájci figura végén, majd Lamoureux növelte háromgólosra a lila-fehérek előnyét, aztán nem sokra rá kapuvasat lőtt. A folytatásban az UTE jól kontrollálta a játékot, a Titánok több tilos felszabadítást is ütöttek. A harmadik felvonásban a Titánok küzdöttek a szépítő találatért, de Rajna kapott gól nélkül tudott visszatérni a magyar bajnokságba közel 4 év után. A végeredményt Szabad állította be 2 perccel a vége előtt.

Az UTE 4-0-ra nyert egy pörgős és sportszerű mérkőzésen – a találkozó két órán át sem tartott, valamint egyetlen kiállítást sem osztottak ki a játékvezetők –, hétfőn újabb tévés mérkőzést játszik, mégpedig az FTC-Telekom ellen. A Titánok vasárnap 18 órától a DEAC-ot fogadják az M4 Sport+ kamerái előtt.

 

forrás: Jégkorongblog

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.10.11. UTE - FEHA19 című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41