Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Új edzőpáros debütál nálunk!

Felnőtt 2019-10-01

Az Erste Liga-játéknap kérdése, hogy a Baróti–Virág duónak sikerül-e felráznia a lila-fehéreket.

Két olyan csapat csap össze Székesfehérváron, amelyek igencsak messze vannak a csúcsformájuktól. A házigazda Fehérvári Titánoktól a ligába történt visszatérésük óta jóval masszívabb eredményeket szoktunk meg. Kiss Dávid vezetőedzőnek nincs könnyű dolga, rengeteg volt a távozó nyáron, az új fiataloknak pedig bele kell szokniuk a felnőtt hokiba. Nyilván az sem segíti őket, hogy négy légiósuk közül a szezonban még csak ketten tudtak pályára lépni. Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy mennyire megnehezíti a csapat a saját dolgát. A Titánoktól megszoktuk, hogy a legkevesebb büntetést ők szedik össze, ám ezúttal ez is másképp van. A “hagyományosan” fegyelmezetlen Brassót is megelőzve a fehérvári fiatalok vezetnek a kiállításlistán, meccsenként több mint 14 perccel. Mivel az emberhátrányos védekezésük az egyik legrosszabb a ligában, ez azt jelenti, hogy meccsenként átlagosan két kapott gólról indulnak. Ez óriási hendikep egy ilyen tapasztalatlan csapat számára. Az elmúlt két idényben a Titánok mindig megviccelték első találkozójukon a lilákat, hogy ez ezúttal is így legyen, ahhoz mindenképpen javulni kell játékban és a fegyelem tekintetében egyaránt.

Hogy mégsem esélytelen a Volán-farm, az azért van, mert ugyancsak válságban levő ellenfél érkezik hozzá. Az UTE eddigi szereplése nehezen érthető. Az előszezon vereségsorozata folytatódott a bajnokság kezdetén is. A papíron az egyik legerősebb játékoskerettel rendelkező lilák rögtön a Hokiklub Budapest elleni hazai vereséggel sokkolták a híveiket, és bár négy vereséget követően két győzelem jött, a Vasas elleni szenvedés a büntetőkkel kivívott győzelem ellenére is Szilassy Zoltán vezetőedző állásába került. Azok azonban tévúton járnak, akik mindent a vezetőedző nyakába szeretnének varrni, van adósságuk a játékosoknak is bőven. A kórusból talán csak Sikorcin ragyog ki, aki két gyengébb szezon után újra legszebb napjaira emlékeztetően játszik, 3 gólnál és 4 gólpassznál, valamint +4-es mutatónál tart, és csak a Hokiklub elleni meccsen nem szerzett pontot. De például a lobbanékony természetű Jared Brown a 3+3-ja mellé vastagon mínuszos, és a többi légiós is adós a kiemelkedő teljesítménnyel. Az akadozó gépezetet jelzi, hogy a védekezést mindig is első számú prioritásként kezelő és az emberhátrányos játékra nagy hangsúlyt fektető Szilassy Zoltán volt csapata egyelőre a legrosszabbak között van a speciális játékokban. Ennek okát is csak találgatni tudjuk, de az biztos, hogy a csapatot átvevő Baróti Zsoltnak és Virág Csabának lesz mit tennie, miként több kulcsjátékos számára is becsületbeli ügy kell legyen a lendületvétel az edzőváltást követően. Baróti Zsolt mindenesetre blogunknak azt mondta: “Most csak és kizárólag a fehérvári mérkőzésre koncentrálunk, ahol nem lehet más a célunk, mint a győzelem. A legsürgetőbb, hogy mentálisan felrázzuk a csapatot. A keret kitűnő játékosokból áll, akik nem felejtettek el hokizni.” A nap kérdése, hogy ez a “mentális felrázás” sikerrel jár-e.

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2021.11.07. UTE-Titánok című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41