Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Újabb keleti túra előttünk

Felnőtt 2020-11-01

A koronavírus-járvány miatt változékony bajnoki menetrend jegyében különös helyzet állt elő a DEAC és az UTE viszonylatában. Az történt, hogy míg a debreceniek október 18-án, kereken két hete játszottak mérkőzést utoljára, addig az eltelt időszakban az újpestieknek nem kevesebb, mint 4 összecsapásuk volt, és ezeken egyre jobb formát mutattak. További érdekesség, hogy mindkettejük utolsó ellenfele a MAC HKB volt, amelytől a DEAC a “régmúltban” 5-1-es vereséget szenvedett, és amelyet az UTE 2-1-re legyőzött pénteken. A Debrecen kiválóan kezdte a bajnokságot, hiszen bár elsőre is kikapott az újbudaiaktól hosszabbításban, utána egymás után négyszer győzelmet aratott, sorrendben az FTC-Telekom, a Brassó, a Gyergyó és a Csíkszereda ellenében. Ezután következett a már említett szérialezáró 1-5. Mindez azt jelenti, hogy 10 ponttal az 5. helyen áll az együttes. Az idénybe jóval később bekapcsolódó UTE vereségekkel kezdett, de már a DAB elleni dupla rangadó is azt ígérte, hogy jó lesz a csapat, amire a MAC HKB legyőzése is ráerősített, így itt is összegyűlt a 10 pont. Nagy meccs várható tehát Debrecenben, egyenlő esélyekkel, ahol arra a kérdésre is választ kaphatunk, hogy hosszabb pihenő után, avagy lendületből jobb-e belemenni egy ilyen csatába.

Forrás:Jégkorongblog

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.12.30. UTE - Brasov című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41