Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Újabb nehéz mérkőzés előtt

Felnőtt 2020-10-10

Egyetlen összecsapást rendeznek szombaton az Erste Ligában, ezen az UTE látjavendégül a Csíkszeredát. Azt is mondhatjuk, hogy a csalódott csapatok rangadójára kerül sor Újpesten, hiszen eddig a felek egyike sem remekel. 

 A lila-fehérek esetében ez méérthető is. A vendéglátókat elsőként kapta el a koronavírus, és ez nagyon komoly következményekkel, többhetes kieséssel járt. A hosszú szünet után visszatérő gárda nem mondhatni, hogy szégyent vallott volna első meccsén a Corona Brassó ellen, ám a kék-sárgák összességében magabiztos győzelmet arattak. Virág Csaba vezetőedzőnek persze igaza van, amikor azt mondja, önmagában pozitív, hogy tartani tudták a lépést, ám innen el kell kezdeni építkezni. Hogy sikerül-e, az ma délután kiderül. 

 Ahogy az is, hogy a Sport Club melyik arca az igazi. A jelentős erősítéseket végrehajtó székely gárda kezdésképpen hatalmas csatában kapott ki büntetőkkel az FTC-Telekom otthonában, majd magabiztosan intézte el a Vasast, ám legutóbb simán veszített az egyre masszívabbnak tűnő DEAC otthonában. Lenne mit jótenniük tehát Blackwateréknek, ehhez azonban nem is annyira elszánt, mint amennyire célra és gólra törő jégkorongra lenne szükségük az M4 Sport+ kamerái előtt. 

Virág Csaba, csapatunk vezetőedzőjét kérdeztük a mai mérkőzésről:

"Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen rengeteg kimagasló játékossal rendelkezik a Sportklub. Jelenleg hét hiányzónk van sérülés, és betegség miatt, ez meccskezdésig még változhat. Rendkívűl tartalékos csapattal lépünk jégre, de eszünkbe sem jutott elhalasztani a mérkőzést."

 

forrás:jegkorongblog.hu

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.01.12. GYHK - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41