Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Utolsó túránk következik az alapszakaszban.

Felnőtt 2020-01-10

A lila-fehérek elsőként fejezik be az Erste Liga-alapszakaszt szombaton, és a céljuk nyilvánvaló: megtartani a hatodik helyet a táblázaton.

Ami ötször nem sikerült, hatodjára összejött: az UTE szerdán legyőzte a címvédőt az utolsó örökrangadón. Illetve annyiban nem biztos, hogy az utolsó volt ez, hogy a playoffban még találkozhatnak a felek. A középszakaszban nem, hiszen az Újpestnek az alsóházból indulva kell kiharcolnia a negyeddöntős helyet. Ehhez kiváló alapot jelenthet, ha hatodikként a maximális bónuszpontmennyiséggel kezdhetik a küzdelmeket január 21-én. Ez a hatodik pozíció egyelőre megvan, de még meg is kell őrizni. Jelenleg 3 pont a lilák előnye a gyergyóiak előtt, akikkel szombaton találkoznak. Hogy a jelenleginél kedvezőbb pozícióban várhassák az utolsó csatát, előbb helyt kell állniuk Brassóban. Ez azért is fontos, mert a GYHK egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, így még jövő héten is lesz egy dobása, ráadásul egymás elleni eredményekben sokkal jobban áll. Egyelőre azonban térjünk vissza a pénteki meccshez, ugyanis a Brassónak sem kellett még lemondania az előrébb kerülésről, ha valószínűbbnek is tetszhet, hogy a dobogó harmadik foka lesz az övék. A Corona ráadásul kiváló formában van – az UTE kiszámíthatatlansága kapcsán elég megjegyeznünk, hogy egyszer 7-et kap a Hokiklubtól, másszor legyűri a Fradit –, legutóbbi 4 találkozóját hozta, ennek keretében negyedik nekifutásra a Sportklubot is sikerült elkapnia. Ezenfelül ne feledkezzünk meg arról sem, hogy november végén és december legelején két Brassó–UTE meccset is rendeztek, amelyeken a kék-sárgák összesen 20 gólt lőttek, előbb 11-et, aztán 9-et. Az a 9-es akkor mintha felébresztette volna a lilákat, így a nap kérdése az, hogy melyik arcukat mutatják majd a Pationarul Olimpic Brasov jegén.

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2021.09.30. UTE - Gyergyó című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41