2021.11.21. UTE - DAB című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 december 8. (péntek) | Mária
A Dunaújvárosi Acélbikák elleni párharc végén búcsúzott februárban az Újpest a tavalyi szezontól. A DAB akkor összesítésben 3:1-re nyert és a rájátszásba került, de Niko Eronen csapata azóta alaposan átalakult, ahogy szerencsére a lila-fehér alakulat is....
Két megyei rangadót nyert meg eddig öt mérkőzés alatt a DAB, vagyis kétszer győzték le eddig a FEHA19-et, viszont hazai pályán kikaptak a Brassótól, a Gyergyótól és a DVTK-tól is, igaz utóbbitól csak szétlövés után, így hét ponttal jelenleg hetedikek a tabellán.
Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy pénteken, a székesfehérvári farmcsapat ellen nem kaptak gólt, így egy shutout után érkezik a Tóth Balázs kapus vezette dunaújvárosi védelem a Megyeri útra.
Az Újpest eddigi szezonja tündérmese, a frissen igazolt légiósok, a már rutinos lila-fehérnek számító külföldiek, valamint a tapasztalt és fiatal magyarok is hozzák magukat eddig, mind a négy sorunk egységes, a kapuban Rajna Miklós pedig válogatott formában játszik, nem csoda, hogy a Megyeri úton meccsről-meccsre nagyobb az érdeklődés a négy mérkőzés után száz százalékos és listavezető hazai csapat iránt.
Az eddigi jó eredmények ellenére Markus Juurikkala vezetőedző minden összecsapás után elmondja, hogy még rengeteg munka vár a csapatára, így a lilák a földön járnak, és tudják, hogy a szezon elején mutatott kiváló formából kár messzemenő következtetéseket levonni. Ahogy abból is, hogy két hónappal ezelőtt, még augusztus közepén, az idei első felkészülési meccsünket megnyertük a DAB ellen hazai pályán 3:2-re.
A jövő héten kezdődő idei első székelyföldi túrája előtt az UTE tehát a Dunaújvárosi Acélbikák csapatát fogadja vasárnap 17 órától a Megyeri úti Jégcsarnokban. A mérkőzésre jegyeket az Eventimen, valamint a meccs előtt a jegypénztárakban lehet vásárolni.
Az összecsapást az Erste Liga TV közvetíti élőben.
#hajrálilák
2021.11.21. UTE - DAB című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41