Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

VÉGE A HAZAI VERETLENSÉGNEK

Felnőtt 2021-12-06

A 2021/22-es versenykiírásban először vesztett az Újpest hazai pályán. Az Erste Ligában 13 mérkőzéses sorozat a Brassó ellen szakadt meg, a két fáradt csapat meccsét a vendégek nyerték 2:1-re.

 

A találkozót az UTE kezdte határozottabban, egy perc alatt két helyzetet is kidolgozott a hazai csapat, de gól nem született. A következő bő negyedórában viszonylag eseménytelenül zajlott a meccs, aztán az utolsó percben szinte a semmiből szerzett egy gólt a Brassó, Zagidulin volt eredményes a 20. percben, 0:1.

 

Nem sokkal a második harmad kezdete után ráadásul megduplázta előnyét a Wolves, a 24. percben Rasulov lőtt gólt, 0:2.

 

Az átütőerő sajnos  a második 20 percben is hiányzott a mieinkből, úgy nézett ki, hogy a múlt hétvégi erőltetett menet után, amelyben az Újpest legyőzte a Csíkszeredát, majd a Ferencvárost is a Megyeri úton, mintha nem tudna felpörögni a hazai csapat. Pedig a Brassó sem nyújtott kiemelkedőt, de így is tartotta előnyét a vendégcsapat. 

 

El voltak átkozva a hazai lehetőségek a záróharmadban is, igyekezett az Újpest, és egyre többet lőtt kapura, de dadogott a korong a hazai játékosoknál. 

 

Az 59. percben aztán Virág Csaba levitte kapusát, Rajna Miklóst, így hat az ötben támadtak a lila-fehérek, Jago engedett el egy lövést, ami a Brassó kapusáról kipattant, Just Kyle elé, aki ismételhetett, bombája Kiss Patrikon megpattantva jutott be Tőke kapujába, a 60. percben 1:2.

 

A gól után az Újpest időt kért, az utolsó fél percet kapus nélkül támadta végig, lövésig is eljutott, de az egyenlítés nem sikerül, így a hónapok óta tartó hazai veretlenségnek a csütörtökön kezdődő erdélyi túra előtt vége szakadt. 

 

Virág Csaba, vezetőedző (Újpest)

 

“Leginkább fejben nem voltunk jelen, fásultan, és dekoncentráltan játszottunk. Ez leginkább a korongos játékunkon látszott, nagyon sok rossz passzunk volt, pedig ez eddig nem volt jellemző, rengeteg technikai hibát ejtettünk korongátvételnél és hasonlók. Korong nélkül meccset pedig elég nehéz nyerni, ráadásul amikor helyzetbe kerültünk, akkor negyven olyan lövésünk volt, ami nem találta el a kaput, és másik negyven, ami kaput talált. Vagyis sokszor eljutottunk lövésig, de ennek csak a fele ment kapura, tehát nem fókuszáltunk elég jól a támadások végén, ebből is látszik, hogy fejben fáradtunk el. Vannak ilyen meccsek, ez nem a mi napunk volt.”

 

Strenk Hunor, másodedző (Brasov Wolves)

 

“Nagyon fontos idegenbeli győzelmet arattunk, az Újpest kiválóan szerepel idén, legutóbbi két hazai mérkőzésén a Ferencvárost, illetve a Csíkszeredát tudta megverni, ez még jobban emeli az értékét a győzelmünknek. A negyedik mérkőzésünk volt öt nap alatt, a meccs feléig mentek a lábak, de utána az Újpest átvette az irányítást, néhol nyomta a hátunkat a háló, de szerencsére kapusunk, Tőke Zoli nagyon jó napot fogott ki, ő tartott minket a mérkőzésben. Meg kell dicsérnem a többi játékost is, mert rengeteg lövést blokkoltunk, úgy játszottunk, ahogy egy ilyen idegenbeli rangadón kell, pedig energia nem sok maradt a végére, de így is nagyot küzdöttek a fiúk."

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022. UTE - BJAHC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41