Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

VÉGÉHEZ KÖZELÍT A LICIT

Felnőtt 2021-12-29

A csütörtöki MAC HKB Újbuda elleni mérkőzésen játszik ebben a naptári évben utoljára hazai pályán a csapat. A Benk András mezére december elején meghirdetett jótékonysági árverés is ezen a meccsen zárul.

 

Az UTE december 6-án, a Brassó elleni mérkőzésen játszott utoljára hazai pályán az Erste Ligában. Azon a Mikulás-napi meccsen hirdettük meg, hogy december 30-ig, vagyis a MAC HKB Újbuda elleni összecsapásig lehet licitálni csapatkapitányunk idegenben használt mezére, amit az egész csapat aláírt. 

 

A licit a Facebookon zajlik, és jelenleg 50 ezer forint a legmagasabb ajánlat a dresszre. Benk András nem titkolja, hogy ezt az összeget szeretnék még feljebb tornázni a MAC elleni mérkőzésig.

 

“Ez az ötödik szezon, amelyikben csapatkapitányi mezt viselhetek, amit továbbra is óriási megtiszteltetésnek érzek. - mondta Benk András. - Természetesen jó néhány mezt elhasználtam az évek alatt, de amit most árverezünk, az rendkívül közel áll a szívemhez, mert idén kiváló a “kémia” köztünk, vagyis nagyon egységes a csapat. Ráadásul a licit kedvezményezettje, az Újpesten működő REX Kutyaotthon Alapítvány fantasztikus és rendkívül fontos munkát végez, ezért szeretném, ha az árverésen befolyó összeg minél magasabb lenne, a pénzt ott biztos nagyon hasznos célra fordítják majd. A mezemre licitálni egészen a MAC elleni meccsünk kezdetéig, csütörtök 18 óráig lehet az UTE Jégkorong Facebook-oldalon, az árverésről szóló poszt alatt hozzászólásban.”

 

A pénzbeli segítségen túl az akció célja, hogy felhívja a figyelmet az Alapítvány hosszú évek óta hasznos munkájára. Aki az árveréstől függetlenül szeretné támogatni a szervezetet, az alábbi számlaszámom megteheti:

 

10402283-22802398-70140000

 

További információk: 

https://www.rex.hu/tamogatas/online-tamogatas/

 

Csütörtöki ellenfelünk, a MAC HKB Újbuda kedden este a DEAC-tól kapott ki hazai pályán büntetőlövések után, karácsony előtt pedig az FTC verte meg őket 4:1-re. Ugyanakkor még a válogatott szünet előtt Kangyal Balázs együttese 5:1-re megverte a Brassót, akiktől a lilák aztán zsinórban kétszer is kikaptak. 

 

Az Újpest egy hosszabbításban szerzett Benk András góllal nyert vasárnap Debrecenben, Győrben pedig úgy győzött a csapat 3:1-re kedden este, hogy az utolsó gólunkat a mérkőzés végén szintén a sérülésből nemrég visszatért csapatkapitány szerezte. 

 

Ebben a szezonban a két csapat eddig kétszer találkozott, mindkét mérkőzést az UTE nyerte meg.

 

A csütörtökön 18 órakor kezdődő összecsapásra jegyeket venni - szokás szerint - csak az Eventim oldalán lehet. Várjuk minden szurkolónkat a Megyeri úti Jégcsarnokba!

 

#HAJRÁ LILÁK

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

DEAC - UTE | 2018.09.28. című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41