Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Virág Csaba: A fiúk kitették a szívüket-lelküket a jégre

Felnőtt 2020-10-11

Az UTE a keddi meccshez képest több jégkorongozóját is kénytelen volt nélkülözni: Duschek Dávid, Benk András és Roman Ljuducsin sem játszott. Ebből adódóan a lila-fehérek csak 3 sorral tudtak felállni, a kapuban Márkus Levente kapott lehetőséget, cserekapusként pedig a 18 éves Monostori Tamást nevezték. A Sportklubnál a megszokottak szerint Szamankov védett. Már a 65. másodpercben emberelőnybe kerültek a hazaiak, miután Blackwater gáncsolta Fliszárt. Az UTE felállt 5 a 4 ellen, de nem tudott komoly lehetőséget kialakítani. Az első komolyabb csíki lehetőség Becze előtt adódott, Márkus védett. A vendégek sok próbálkozása között Vincze Péter életerős lövése volt a legveszélyesebb újpesti akció. A 13. percben Godó szabálytalankodott Beczével, a Sportklub nem élt a fórral. Hiába lőtt többet kapura a kék-fehér együttes, a vezetést a lilák szerezték meg: Vincze csapott le sikerrel a szabadon maradt korongra egy Szamankov-védést követően. A harmad pörgősségéről sokat elárul, hogy a 20 percnyi játékidő 26 perc alatt zajlott le.

A második felvonás elején az UTE játszott jobban, ellenben túlságosan is kitámadtak, és egy blokkba lőtt korongból Becze beindult. A szólót még védte Márkus, de a Sportklub támadását végül Blackwater passzából Kuljas befejezte. A kiegyenlítetté vált csata következő gólja a meccs felénél született: a csíkiak nem tudtak felszabadítani, Just lecsapott a korongra, Bodónak passzolt, aki belőtte a kapuba. Öt perccel a játékrész vége előtt felpörögtek az események. Előbb egyenlített Jason Morgan csapata, Fodor centerezését Részegh lőtte be, akinek ez volt az első Erste ligás gólja. A következő találat másfél percen belül érkezett, Vorobjovtól indult, ő is fejezte be, egy csel után okosan a vas alá emelte a korongot. Egy percig sem vezetett az UTE, Bíró keresztpasszát Yellow Horn vágta be védhetetlenül.

A harmadik harmad 40. másodpercében Tousignant szabálytalanul ütközte le Stadelt, amit követően eljött a harmadik UTE-emberelőny. A kiegészülés után a döntetlen ellenére nyílt játék folyt a jégen, mindkét kapusnak ziccereket kellett védenie. A rohanásból a Sportklub jött ki jobban, Blackwater korongot szerzett, majd egy gyönyörű csel után ellőtte azt Márkus könyöke mellett. Nyolc perccel a vége előtt emberelőnyben egalizálhattak volna az újpestiek, ám fel sem tudtak állni 5 a 4 ellen. A végjátékban Nemes lövésénél kellett hatalmas bravúrt bemutatnia Szamankovnak, aztán Márkus lekorcsolyázott, hiába.

A Sportklub 4-3-ra győzött, előrelépett a 3. helyre, hétfőn Győrben játszik a Titánok ellen. Az UTE kedden a Gyergyói HK-t fogadja.

Mestermérleg az UTE–SC Csíkszeresa találkozó után.

Virág Csaba vezetőedző, UTE: “A fiúk kitették a szívüket-lelküket a jégre, ami bennük volt, ki is jött. Keményen dolgoztunk végig, egy rossz szavam sem lehet a játékosaimra. Nyilván olyankor benne vannak a hibák a játékban, amikor mindenki ennyi jégidőt kap. Két komoly bakit vétettünk, amit a Csíkszereda gólokkal büntetetett. Talán a legvégén szerencsénk sem volt, az utolsó néhány percben már csak a szív vitt minket, nem a láb. Azt mondtam a mérkőzés után a játékosaimnak: ha tovább dolgozunk, és így játszunk, akkor előbb-utóbb a szerencse is mellénk áll.”

Jason Morgan vezetőedző, SC Csíkszereda: “Hiába volt az Újpest tartalékos, a meccs bebizonyította, nincs könnyű játék a hokiban, boldogok lehetünk, hogy végül nyerni tudtunk. Csak a második harmad vége felé ébredtünk fel, voltak megugrásaink, de a házigazdák kapusa, Márkus Levente kiválóan védett, így sok helyzetünk kimaradt. Ez az idegenben aratott győzelem és a három pont különösen értékes a csapatomnak.”

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.01.09. UTE - DEAC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41