Dátum: 2024 május 8. (szerda) | Mihály

Felnőtt

TAPASZTALT FINN JÁTÉKOST IGAZOLTUNK

TAPASZTALT FINN JÁTÉKOST IGAZOLTUNK

Felnőtt2023-12-18

Janne Laakkonen most a finn másodosztályból érkezett, de korábban sok évet lehúzott hazája elitbajnokságában is. Emellett a rutinos támadó hokizott már Nyugat-Európa és Közép-Ázisa között számos helyen, ráadásul mindenhol kifejezetten ponterősnek bizonyult.

TRAVIS EWANYK TRIPLÁJÁVAL VERTÜK A DEAC-OT

TRAVIS EWANYK TRIPLÁJÁVAL VERTÜK A DEAC-OT

Felnőtt2023-12-10

Óriási tartást mutatva győzte le tartalékos csapatunk a korábban mumusnak számító Debrecent. A mezőny legjobbja néhány hete igazolt kanadai légiósunk volt, Travis Ewanyk három góllal vette ki a részét az 5:3-as újpesti sikerből.

VISSZATALÁLNI A GYŐZTES ÚTRA

VISSZATALÁLNI A GYŐZTES ÚTRA

Felnőtt2023-12-10

A Debrecen ellen játszik vasárnap délután csapatunk hazai jégen. A mieink az idei Erste Liga alapszakaszban már háromszor találkoztak a DEAC csapatával, eddig kétszer győztünk ellenük, viszont az egyik idegenbeli meccsen simán megvertek bennünket 5:2-re.

TOVÁBBRA IS SOK A SÉRÜLT A CSAPATNÁL

TOVÁBBRA IS SOK A SÉRÜLT A CSAPATNÁL

Felnőtt2023-12-07

Közel két teljes sornyi, összesen nyolc meghatározó játékos hiányzik a csapatból sérülés illetve betegség miatt. A jó hír, hogy közülük hárman valószínűleg hamarosan visszatérhetnek, viszont sajnos vannak olyanok is, akik még nagyon messze vannak attól, hogy újra jégre lépjenek.

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.01.28. UTE - Fehérvár című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41